?

Log in

No account? Create an account
 
 
17 July 2010 @ 04:55 am
a várva várt bejelentés  
Akanishi Jin hivatalosan távozni fog a KAT-TUN-ból ennek az évnek a végén. A Tokyo Dome-beli koncert után, péntek este, Johnny-san bejelentette, hogy a végső döntés ugyan várat magára Jin U.S. turnéjának végéig, de ebben a pillanatban szinte teljesen biztosra vehető.
Jin május óta dolgozik az USA-ban a szóló karrierjén. L.A-ben koncertezett júniusban, és szeptembertől októberig 7 városban fog még fellépni. Johnny-san azt is bejelentette, hogy Jin már 2011-re is tervez fellépéseket. Addig is a KAT-TUN 5 tagú együttesként folytatja tovább, mint ahogy tették 2006-ban, mikor Jin külföldön tanult.
Johnny-san elmagyarázta, hogy most csak arra fókuszálnak, hogy Jin sikeres legyen az USA-ban. Azt is elmondta, hogy túlságosan engedékenyek lennének vele, ha hagynák, hogy "visszavonuljon" a KAT-TUN-ba, ha nem lesz sikeres. Nem lenne megbocsájtható, ha hagynák, hogy a KAT-TUN rajongói azt érezzék, Akanishi csak egy nyűg az együttes nyakán, vagy, hogy úgy térjen vissza, mint 2007-ben.
Johnny-san ismét megerősítette azt, hogy a KAT-TUN nem fog feloszlani. Mivel a csapat neve a tagok nevének kezdőbetűiből áll össze, az 'A' valószínűleg ezentúl úgy fog szerepelni, mint Kamenashi nevének egyik része, vagyis a 'KA' egyben Kaméra fog vonatkozni. Nem tervezik, hogy új tagot szerződtessenek, nincs szükség hat emberre a csapatban. Azzal zárta a mondanivalóját, hogy az öt megmaradt tag jelenleg jól megvan Jin nélkül is.

CrediT {A fordítás nem 100%-os.}

Hát, eljött végre. Johnny-san közölte, mi is az igazi álláspontjuk. Őszintén megvallom, belesajdúlt a szívem egy pillanatra, de nem bánom! Ennek így kellett lennie. Nagyon is igaza van Johnny-sannak, ha nem akarja megint eljátszani, ami megtörtént 2007-ben. Ez így korrekt mindenkivel szemben. A KAT-TUN sosem volt egy hat tagból álló együttes, csak hat ember, aki együtt énekelt fel pár albumot. Ez így kemény, de akkor is ezek a tények.
Nagyon, nagyon remélem, hogy Jin nem fog eltűnni a süllyesztőben, és hogy sikerülni fog összehozni azt a szóló karriert, nem az amcsiknál, hanem otthon, ahol tényleg vannak olyan emberek, akik rajongani tudnak érte.
A KT-nak pedig őszintén kívánom, hogy ne ez legyen a mélyrepülésük utolsó előtti állomása. Most végre lehetne őket a képességeiknek megfelelően kezelni, de már a 'KA' megoldás is csak arra utal, hogy ezentúl nem két emberről fog szólni az együttes, hanem csak egyről.
Egyszerűen szörnyű ez az egész. Nem ezt érdemelnék, a menedzsmentjükben igazi kegyetlen emberek lehetnek, ha képesek végignézni azt, hogy öt ilyen tehetséges ember nem használja ki a képességeit.
Szeretném azt mondani, hogy Gokurosama deshita, de nem megy. Mert nem ezt érzem. Csak felemás, egymásnak teljesen ellentmondó érzések vannak most bennem, de hát mit vártam? Nekem ez a KAT-TUN. Egymásnak ellentmondó érzések örvénye.
Tags:
 
 
Mood: depressedPi-chanosan
 
 
 
Bluebutterfly94: Rainingbluebutterfly94 on July 17th, 2010 07:17 pm (UTC)
*mély levegőt vesz*
Számítottam rá, hogy ez lesz. Előre tudtam, viszont most, hogy már hivatalos... T____T A magam részéről nem örülök neki... sem mint Akamefan... sem mint csak aki a zenét hallgatja. T_T
De nagyon remélem, hogy ezek után befut Jin, mert ha kiderül, hogy a semmiért hagyta ott a bandát, akkor agyfaszom lesz. Namindegy. Köszi, hogy lefordítottad. Ugye nem gond, ha belinkelem ezt a postot és az angolt a magazinomba?
さっちゃん: Eszkimó~~csaca on July 17th, 2010 07:26 pm (UTC)
Reméljük, az idő Jint igazolja majd, ha ő is és a KT is menni fog jól a maga útján sikeresen, akkor egy idő után mindenki túllép majd ezen a fájdalmon ^^
Ööö, nem dehogy, csak írd oda, hogy ez az első, még nem teljesen pontos cikknek a nem 100%-os fordítása ^^