?

Log in

No account? Create an account
 
 
04 July 2010 @ 01:12 am
Jin Day, aka. InterNationalParty  
Gondolkodtam egy ideig, mit is kellene csinálnom erre a napra; írni tudtam, hogy úgysem tudok most semmit, pedig a pályázatra a mű pont jó lett volna ^^", PSezni meg nem igen volt kedvem. Viszont a tavalyi egy szem kép helyett most azért akartam valamit.
Aztán úgy döntöttem, legyen picspam, de ez is olyan veszett ötlet volt, mert ilyenkor mindenki ezzel dobálózik, és amúgy is Hanmichi ebben a királynő x'D Eszembe jutott, hogy én nagyon régen szeretnék már egy olyan postot csinálni, ami Jin kezeiről szól, mert imádom őket, így végül ez lett a téma. Csak hát... közben rájöttem, hogy az uram kulcscsontja, szája, szeme és haja nem fogják csak úgy hagyni magukat kigolyózni egy ilyesmiből, ezért végül igen sok olyan kép is van, amin nem feltétlen a kéz a lényeg ^^"" De! igyekeztem, eskü x'D
Jarithnak hála 68 kép lett, de ezek csak az alap témához kötődőek. Tettem még bele hat másikat, mert úgy szépen 74 lett, ami eléggé sztájlos, és kellett öt, mert MINE, valamint az utolsó, mert: "Ujjaikat összefonva várták az utolsó 11est; az ellenfél már hibázott egyet, s most Hondán volt a sor, hogy eldöntse a meccs kimenetelét.
Egymást túlharsogva ugrottak fel ültükből, hogy aztán egy gyors ölelkezés után, felszabadultan körbeugrálva a lakást ünnepeljék azt, ami mindannyiuknak igazi öröm volt: Japán világbajnok lett." :'D

Tehát, akkor:
Happy Birthday Jin!







































































Mine








2010. június 30-án voltunk 1 éves házasok Jinnel. Ezen úgy átsiklottunk, mert éppen Hawaiion süttettük a hasunkat a parton, de azért kihihi, megünnepeltük :DDD
~MyMaN~
 
 
Mood: sympatheticsympathetic
Music: Tipsy Love
 
 
 
Viki: jin -  ^__________^jarithka on July 3rd, 2010 11:49 pm (UTC)
Boldog születésnapot, JinJin~

Neked pedig nagyon köszi ezt a sok képet <3 A 80%-t természetesen nem ismertem, de ezen annyira nem lepődtem meg... Ha nem gond, ezt a nyolcvan százalékot lementem magamnak :D

A kedvenc képeim abszolút azok, amin szöszi <3 Ez az utolsó meg annyira passzol most a VB idény miatt <3 (Ráadásul szőke is rajta, öröm a köbön~)
A negyedik képet nagyon szeretem, teljesen úgy néz ki, mintha hosszú lófarka lenne <3 Egyébként így sapkával nem is állna neki rosszul a hosszú haj, szerintem :D
Azt mondtam már emlékeim szerint, hogy mennyire jól áll neki, ha gitár van a kezében *___________* Ha esetleg eszedbe jut még így, egy bizonyos téma alapján picspamet készíteni vele kapcsolatban, lehetne egyszer a gitár a téma *_______*
Kalapos képek megint csak favoritok, mivel ha kalap, akkor Jin. Jines kalap. Emiatt vettem én is a sajátom xD
Cigizős képek: kakkoi~~ Még mindig azt mondom, rossz szokás, de ettől még tagadhatatlan, hogy jól áll neki meg a kezében és a szájában is.
Imádom a Bandage fotósorozatot <3 Annyira eltalálták, gratulálok az értelmi szerzőnek és a fotósnak is :3
A chibi képeit alapvetően feltétel nélkül imádom, de van itt egy, ami különösen tetszik: egy fán támaszkodik és hihetetlenül ki van emelve a szeme - olyan, mint két tó. Csillogó tavak. Gyönyörű~
Duckface!Jin <333
És MJ-vel is pózol <3 Ezzel a képpel sikerült meglepned :D
Itt alulról a harmadik kép viszont brutális... Ez a dzsekiszerű ciklámen izé rajta valami borzasztó :'D Sejtem, hogy nem önszántából vette fel, de...
BtR koncertes terpesztős kép <33
És végül a laptopos-otthonos fotósorozata... Szerintem ezzel mindenkit meglehetne venni, aki kicsit is kedveli Jint :D

Igazából mindegyik képről tudnék mondani valamit, mert egyik mellett sem lehet csak úgy elmenni, mert Jin mellett nem lehet csak úgy elmenni, de... Száz szónak is egy a vége: köszönöm :))

Jövőre is sok boldogat neki és nektek (L)
さっちゃん: Eszkimó~~csaca on July 4th, 2010 12:01 am (UTC)
Csaltam és a 80% régi magazinokból van :D Csak nyugodtan ^^

Én is imádtam a szöszi fejét, még ártatlanabb lett tőle, mint alap volt akkoriban, ami pedig nagyon nagy szó :D És olyan szép a lábai is azon a focizós képen :D
A negyedik kép egy ideig még header is volt nekem~ Pink háttér és a kedvenc satyim, és kilóg a haj *____*
Oké, rögtön a Jin bokája képek után jön a gitáros is, mert a mikor gitározik, én folyok szét... Egyszerűen csak atom szexuális szerintem, mikor egy férfinak gitár van a kezében, és játszik és esetleg még énekel is tök rekedtes hangon <33333
Ofc, Uram fején a kalap már gyökeret vert, mert rejtőzködni kell~
Cigi és Jin nálam OTP x'D a sok egyéb otp mellett, de kiemelkedő helyen :D
Én is, annyira sötét, és annyira Natsu és annyira Jin~
Igen, azt a képet pont a szemei miatt tettem be, valami hihetetlen szépen csillog.
Bizony van egy pár ilyen kép MJvel, meg MJRyom is van xD A kocsmatündérek együtt járnak inni :D
Naaa~~ Hát pink szőr x"D Ott vagyok rajta :DDDD Amúgy az a Looking concert fellépő ruhája volt, szal nyugi, nem magától vette fel, de... maradjunk annyiban, hogy ott még nagyon nem zavarta a pink x'DDD
BtR úgy teljes egészben, a photobookos képek <333
A Freecell... Az valami tökéletes sorozat... és megvan az újság <333333333333333333333333

Köszi, próbálkozunk, pár napja voltunk egy éve házasok :DDDDD
Viki: jinjin - chuujarithka on July 4th, 2010 12:19 am (UTC)
Mindjárt sejtettem, hogy itt van a kutya elásva x"DDDD Köszönöm~ <3

Egen :D Pedig nekem mekkora sokk volt, mikor az első ilyen szőke képet láttam róla x"D Aztán valahogy teljesen belehabarodtam a szöszke fejébe, megvolt annak is a varázsa :D Főleg, mivel egy idő után, ahogy picit kopott a festék, olyan természetesnek tűnt. Azért gondoljunk már bele milyen lenne, ha Akanishi Jin eredetileg szőke lenne x"DDD
Igen, emlékszem rá *_____________* Tökéletes összkép <3 Főleg, ha hozzácsapjuk azt a kis cinkos mosolyt~
Mindenben egyetértek <33 És előre is örülök a gitáros képeknek *_______________* Épp nemrég néztem meg azt a műsort, ahol Megumival randiztak mind a hatan és Jin ott is gitározott <33 Igaz, hogy konkrétan oldalra dőltem a röhögéstől, de hát totál aranyos volt <3 x"D
Na igen. Meg amúgy is jól áll neki a kalap, szóval letudva a gond xD
Igen, igen, ezt tudom :D Ezért is bocsátom meg neki, hogy cigizik xD Meg tudom, hogy ha arról lenne szó, képes lenne lerakni - teszem azt gyerek jön a képbe.
MJRyo? xDDDDDDDDDDD Ezt majd mutasd meg, kérlek xDDD Kocsmatündérek <3
Jézusom... Azért örülök, hogy Jin kinőtte ezt a pink-fanságot, most nem azért x"D Rendben, néhol még ez is jól áll neki, de ha lehet, akkor inkább ne :'DDD
Ezt az újságot majd megnézhetem, ha úgyis megyek Arashi-chan képzést kapni? *___________________*

Áááh, boldog elsőt nektek :DDD (Hamarosan nekünk is lesz <3) Kellőképp meg lett ünnepelve? *vigyor*