?

Log in

No account? Create an account
 
 
09 January 2009 @ 01:14 am
Akame fic  
  Naiv gondolatok

Fandom: Johnny's Entertainment
Páros: Akame
Besorolás: Azt hiszem nincs rá szükség
Figyelmeztetés: Slash, még ha csak érzelmek szintjén akkor is, ha valakit ez undorít, akkor nem olvassa el, én szóltam!
Figyelmeztetés II.: Aki ismerős Akame körökben, annak lesz benne néhány furcsaság. Például, hogy Jin OOC, nem kicsit. De a témához kellett igazítanom szegénykémet, nagyon sajnálom, mert Ő az Örök Szerelem, minden hülyeségével együtt. A másik pedig, hogy tudom, hogy Akame régen élt, és hogy hatalmas volt a barátság, na én ettől most eltekintettem. Megértésüket köszönjük :)
Megjegyzés: A Fiúk a Johnny's Entertainment tulajdonát képezik, és ha van egy kis szerencséjük, akkor a saját magukét is, vagy is minden sajnálatomra nem az enyémek, és beszélni sem tudtam velük, hogy egyezzenek ebbe bele. Még azt sem mondhatom, hogy szeretném, hogy ez legyen a valóság, mert azt nem akarom. Hiszem, hogy Akame boldogan él, és Jin egy őszinte baka.

Itt a chapter 2, de szerintem nem kellett volna folytatni...

Naivan azt hittük két hónap és vége, naivan azt hittük nem lehet semmi baj, naivan azt hittük lehetünk így is boldogok... Végülis nem mindenben tévedtünk, így is voltak boldog perceink, volt hogy őszintén tudtunk nevetni, még ha csak pillanatokra is.
Immár négy hónapja annak, hogy elbúcsúztunk azon a napfényes reggelen. Akkor azt hittem az időjárás csúfot űz a hangulatomból, nem értettem, hogy süthet ilyen fényesen a nap, amikor az én szívem megszakadni készül. Világ életemben utáltam a bizonytalanságot, inkább mondják a szemembe a legrosszabb dolgot is, mint hogy reménykedve várjam azt, ami biztosan csak rossz lehet.
Jin szokásához híven telve energiával, és pozitív gondolatokkal nézett elébe a nagy kalandnak, ahogy ő nevezte. Nevetve kérdezte tőlem, hogy mit szenvedek már, nem olyan rossz a helyzet. Azzal próbált vigasztalni, hogy örüljek, hogy nem a múlt században vagyunk, mert akkor még telefonon sem tudnánk beszélni. Akkor, ránézve a mosolygós arcára talán el is hittem, hogy ennyi elég lesz. Hogy az éppen kialakuló érzések szilárdak maradhatnak ilyen távolságban is, hogy tudok bízni bármi is történjen. Naiv voltam ismét.
Természetesen mindannyiunknak kint kellett lenni a reptéren, hogy elbúcsúztassuk legnagyobb idol bandatársunkat, aki "angol tanulás céljából Amerikába távozik". Szörnyű volt. nézni, ahogy mindenki vigyorogva biztatja őt, hogy szedjen össze annyi csajt amennyit csak tud, igyon helyettük is, ne legyen egy józan pillanata, és hogy ne is törődjön semmivel, ez nem is igazi büntetés. Hogy gondolhatták ezt? Hogy mondhattak ilyeneket? De Jin reakciója volt a legrosszabb, egyet értett mindennel és előre tervezgette milyen kalandjai lesznek LA-ban.  Máshova nem is küldhette volna Johnny. Már ezt sem igen értettem, én a helyében ha meg akarok büntetni valakit, aki mást se csinált, mint ivott és csajozott, akkor nyilván nem a legnagyobb party városba küldöm. Johnny se normális mostanában.
Rám sem nézett, egyszer sem fordult felém, hogy legalább a pillantásából kivehessem, hogy mindez csak hazugság. Valahogy senkinek sem tűnt fel, hogy én hogy szenvedek a hátsó sorban. Ezek szerint nagyon jól hoztam az angstoljunk-minél-feltünőbben-de-még-éppen-ne-annyira-hogy-megmerjék-kérdezni-mi-a-baj figurát. Az újságírók és a fanok kedvéért, az Akame pillanat nem maradhatott ki. Johnny rám parancsolt ugyan, hogy bőgni azért ne merjek, de minél szívet tépőbb legyen a búcsúnk, hogy a rajongók kellő mennyiségben vegyék majd meg az itt készült képeket. Ezért aztán remegő gyomorral, de apró mosollyal az arcomon köszöntem el tőle. Nyújtottam a kezem, hogy ennyivel le is rendezzük a dolgot, de ő persze nem így gondolta. Mert ő Akanishi Jin, aki bármit megtehet.
Elkapta a kezem és magához rántott, majd erősen megölelt, és a fülembe súgta:
- Nem lesz baj, Kazu, hívlak, ha megérkeztem.
Szerencsém volt, hogy ezek után rögtön Yamapi ugrott a nyakába, így mindenki azzal volt elfoglalva hogyan vesz búcsút egymástól a két hatalmas haver. Pi hozta a formáját és ökörködött, Jin meg adta alá a lovat. Én meg remegő lábbakkal, és könnyes szemmel húzodtam vissza az egyik sarokba, miközben száguldoztak a gondolataim. Nem lesz baj, Kazu... Nem lesz baj, Kazu... Lehetséges lenne, hogy ne legyen baj? Ezzel az apró gesztussal újfent elérte, hogy higgyek benne. Hogy higgyek abban, hogy szeret. Apróság volt, de a világot jelentette akkor.
Nem sokáig tartott ez a kis biztonság. A hívlak, ha megérkeztemből nem lett semmi. Hajnalig vártam, hogy csörögjön a telefon, de nem csörgött. Idegbeteg módjára kapcsolgattam a TV-t, hogy hátha mutatnak valami hírt, azt hittem lezuhant a repülő, vagy túszul ejtették őket a gépen, vagy nem is tudom. Olyan nagyon izgultam. A mobilján nem lehetett elérni, az új számát meg addig nem tudtam, amíg ő meg nem tudja adni. Hatalmas karikákkal a szemem alatt mentem másnap be a reggeli megbeszélésre. Mindenki azt hitte, hogy rohadtul vicces, ha olyanokat kérdezgetnek, hogy megünnepeltem valami csajjal, hogy végre lelépett a fő ellenségem, vagy hogy már most ennyire hiányzik Akanishi. Na igen, ennyire van összetartás, és bajtársiasság, barátságról beszélni sem merek, a Johnnyson belül.
Johnny elő adta a megbeszélésen, hogy meg kell lovagolnunk, hogy most mindenki ránk figyel. Új single, minél hamarabb, Kokival pedig új doramát fogunk forgatni, aztán pedig jöhet a CD is. Itt már teljesen kész voltam, még is hogyan képzeli? Jin hangja nélkül milyen album lesz az? Még a hülyének is fel fog tűnni, hogy szart sem érünk nélküle. Persze ezt ilyen formában nem adhattam elő Ő Johnnyságának, csak finoman próbáltam rá célozni, hogy talán ez már egy kicsit sok lesz. Nem vette a lapot, magyarázott tovább. Hogy Koki veszi át Jin szóló részeit, hogy kevesebb lesz a rap, rá megyünk a melankólikus vonalra. A profit érdekében bármit.
Majdnem szívrohamot kaptam, mikor megkaptam a dorama forgatókönyvét a főszereplő lány képével együtt. Az első gondolatom az volt, hogy ez Jin, és valaki most nagyon ócska tréfát akar űzni velem. De aztán mikor figyelmesebben megnéztem észrevettem a különbségeket, hogy akit nézek az egy szép lány, és csak nagyon erősen hasonlít Jinre. Este a fürdőkádban elolvastam a történetet, de az sem dobott fel jobban. Már megint egy teljesen depressziós karakter, aki ráadásul még reménytelenül szerelmes is. Remek, totálisan illett a hangulatomhoz. Nem lesz nehéz hozni a szívszerelmest, amikor a párom úgy néz ki, mint az igazi szerelmem. Remek, Johnny meg az ócska poénjai.
Senki nem tűnt túl izgatottnak Jin miatt a nap folyamán, ebből gondoltam, hogy nem lehet baja. Pivel nem találkoztam, másról nem tudtam elképzelni, hogy Jin felhívta volna, így csak ültem a telefon mellett és várakoztam. 9 után csörgött. Első csörgésre felkaptam.
- Moshi mosh~~
- Én vagyok - semmi szia, csak én vagyok, ez annyira Jines.
- Szia!
- Mizus?
Kissé megütközve bámultam magam elé, mizus? Hm, halálra aggódtam magam miattad, amúgy minden oké.
- Semmi különös. Nálad?
- Itt sem.
- Megérkeztél, ha jól gondolom.
- Ja, egy ideje.
- És felhívtál miután megérkeztél.
- Uhm.
- He??
- Nem csörögtél ki. Azt mondta, nem vagy elérhető vagy, mi. Nem igazán értettem, angolul hablatyolt valami nő.
- Itt ültem egész este a telefon felett, biztos, hogy elérhető voltam.
- Akkor nem tom - elképzeltem, ahogy megrántja a vállát, hogy kit érdekel.
- Aggódtam miattad - suttogtam letörve.
- Miért?
- Mi az hogy miért? bármi megtörténhetett volna.
- Milyen bármi, te vészmadár? - felnevetett, jó volt hallani, még így is hogy rajtam és nem velem nevet.
- Milyen volt az első nap ott az óceán másik felén? - tereltem el a témát.
- Fárasztó.
- Miben fáradtál el? Túl sok a buli? - kérdeztem fásultan. Mi más dolga lehetne?
- Ja, marha sok. Olyan sok, hogy még egy kocsmát sem láttam, mióta itt vagyok - felelte mérgesen. - Mi lenne, ha nem vádaskodnál rögtön?
- Gome - feleltem félénken. - Gome...
- Nem kell folyamatosan bocsánatot kérned. Nem a felettesed vagyok, hanem a barátod, ne?
- Gome...
- Kamenashi... - kezdte morogva.
- Gome - vágtam közbe nevetve. - Gome, de most, mit mondjak mást?
- Baka... - mondta csendesen, de hallottam, hogy ő is mosolyog.
- Meséld el a napod, jó? Mindent hallani akarok, onnan kezdve, hogy felszálltál a repülőre és mi már nem láthattunk.
Ő pedig mesélt, és mesélt és mesélt. Nekem akkor eszembe sem jutott, de nála már hajnal volt, arra nem tért ki miért nem aludt még akkor. Csak remélni mertem, hogy azért, mert igazán hiányoztam neki, és fent akart lenni addig míg biztosra vehette, hogy már otthon leszek és felveszem a telefont.
Kiderült, hogy Johnny nagyon is komolyan gondolta azt a büntetést. Nem hiába küldte őt LA-be, a zene és film ipar fővárosába. Amint megérkezett - miután az utat természetesen végigflörtölte egy légikísérővel, aki szerinte bűn ronda volt, de az image miatt muszáj volt -, a repülő téren betámadta egy erőszakos, vénséges személyi titkár, akit Johnny szabadított rá. Miután elvitte őt a hotelbe, még arra sem hagyott időt, hogy ledőljön egy kicsit pihenni, rögtön mennie kellett, bemutatkozni az énektanárának, és aztán pedig egy színházba, ahol dráma órákat fog venni valami fószertől. Órákkal később keveredett csak  ágyba, hulla fáradtan.
Másnap délelőtt már mehetett is órákra. Nagyon felidegesítette, hogy nem értette mit magyaráz neki a tanár, hiszen az angol tudása egyelőre eléggé hiányos volt. Egy órán belül le is lépett, de nem jutott messzire, mert az a vén banya utolérte mielőtt be tudott volna szabadulni valami kocsmába. Johnny külön megparancsolta, hogy alkoholnak még csak a közelébe sem mehet, nőkről nem is beszélve. Arra viszont nem volt hajlandó, hogy visszamenjen ahhoz az idióta énektanárhoz, akármennyit kiabált is vele a Jennifer nevű hárpia. Vásárlással, meg város nézéssel ütötte el végül a napot. Azt mondta felszabadító érzés volt úgy sétálni, hogy nem kellett napszemüveg meg kapucni mögé bújni, hogy nem kellett attól félni, hogy bármikor letámadnak a fanatikusok. Persze hozzá tette, hogy ugyanakkor kiábrandító is, ennyit a nagy népszerűségről, amink van. Na igen, Akanishi Jin egója végtelen.
Este ráadásul Johnny is felhívta, hogy közölje vele, hogy ha nem hajlandó megjelenni minden órán, vagy nem engedelmeskedik Jennifernek, akkor számíthat rá, hogy ezekkel arányosan fog nyúlni az idő is, amit ott tölt. Majdhogynem könyörögve kértem, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, hogy tegye, amit Johnny mond, mert nem akarom, hogy a szükségesnél tovább legyen távol. Ő persze megint kiröhögött, és érzelmes bolondnak nevezett, és azt mondta, hogy ha nem hajlandó valamit megcsinálni akkor azt úgy sem fogja, neki Johnny nem fog még így is parancsolgatni. Arra már nem volt bátorságom, hogy visszakérdezzek, hogy ennyire nem fontos neki, hogy mikor látjuk egymást újra. Nem akartam hallani, hogy ebből is viccet csinál.
Nevettünk még párszor, de nekem nagyon rossz kedvem lett. Az nem igazán érdekelte, hogy itthon mi van, és én sem akartam túlságosan részletezni, hogy milyen "nagyszerű" célok vannak előttünk. Jó volt hallani a hangját, és amikor egy óra múlva elbúcsúztunk mosolyogva, és bizakodva hallgattam, ahogy azt mondja szeret, és hogy jó lett volna ha ma vele vagyok miközben elkezdte felfedezni a várost.
Négy hónap, négy hosszú hónap telt már el. Johnny még mindig nem mondta meg, hogy mennyi idő lesz még. Eddig kétszer szegte meg Jin a szabályokat, így ebben a négyben már benne van két plusz hónap is.
Két plusz hónap, két veszekedés. Ez a mérlegünk egyelőre.
Az egyiknél miután összevesztünk akkor ment el inni, a másiknál azután vesztünk össze, hogy leitta magát.
Az első eset nevetséges volt, így már a távolból nézve. Akkor volt kint egy hónapja. Elkezdtük forgatni a Tattát, amiről addig nem nagyon beszéltem vele. Persze az újságokban, a TVben és neten is elkezdődtek a reklámok, mindenhol ott voltunk Harukával. Kijött a Bokura klipje, és a Single is úgy fogyott, mintha nem történt volna semmi változás a csapatban. Mintha Jin nem hiányozna senkinek.
Féltékenység. Egy olyan lobbanékony természet számára, mint amilyen Jin ez az érzés idegtépő lehet. Eltelt azóta már sok idő, ezért tudok csak erről írni az ő szemszögéből nézve is, hiszen sokat gondolkodtam rajta.
Fáradtan estem haza egy nagyon kimerítő nap után, forgattunk hajnaltól, hogy minél hamarabb végezhessünk. Láttam, hogy villog az üzenetrögzítő, de akkor nem foglalkoztam vele. Azt hittem Jin nem lehet, mert ő mindig később szokott keresni, így aztán rögtön a fürdőbe vettem az irányt. Jó fél órát áztam a frissítő zuhany alatt, mikor végeztem újra embernek éreztem magam. Még csak törölköztem, mikor hallottam, hogy csörög a telefon. Gyorsan kiszaladtam a nappaliba és levetettem magam a kanapéra.
- Moshi mosh~~
- Hol a francban voltál? - hallottam meg egy nagyon ideges hangot.
- Tessék?
- Azt kérdeztem hol a francban voltál? Ezerszer hívtalak már, de nem vetted fel. Ennyire lefoglalt az a csaj?
- Jin... - kezdtem, de közbe vágott.
- Ne Jinez, csak magyarázd meg! Magyarázd el, hogy tehetted!
- Mit? Nem értelek Jin. - kétségbeesve túrtam bele a hajamba.
- Csókolóztál ma valaki, vagy nem?
- Csók... Mi? Nem!
- Kame...
- Nem! Vagyis... - elhallgattam, igen csókoloztam. Ma vettük fel azt a bizonyos részt a Tattából.
- Mondd már!
- Jin.. én... igen... csókolóztam... de...
Nem tudtam folytatni, már csak a sípolást hallgattam, ami jelezte, hogy bontották a vonalat. Nem értettem, mi történt. Hiszen az egy film. Most tényleg egy filmes csók miatt ugrott nekem? Miért? Tudja nagyon jól, hogy ezek nem jelentenek semmit, ő is csókolózott az Anego alatt azzal a nővel. Akkor most mi a baj? Visszahívni persze nem tudtam, kikapcsolta a mobilját, a hotel számát meg nem tudtam. Egész este a kanapén kuporogtam, és vártam, hogy történjék valami. Hogy csörögjön újra a telefen, hogy engedje, hogy megmagyarázzam. Nem csörgött.
Remegő gyomorral mentem be másnap dolgozni. Ahogy sejtettem, Johnny rögtön hivatott. Régen láttuk őt ilyen idegesnek. Mind az öten fejünket lehajtva ültünk és hallgattuk, ahogy szidja Jint, aki kihangosítva próbált elnézést kérni, de nagy hagyták neki. Johnny betartotta az ígéretét, büntetésként kapott még egy hónapot minimum ahhoz a kettőhöz, amit alapjáraton tervezett. Jin nem volt hajlandó elmondani, hogy miért rúgott be. Hogy hogyan készülhettek azok a "mocskos képek", ahogy Johnny mondta. Miután a fenyítésnek vége lett, mi mehettünk próbálni. A fiúk szitkozódva beszélgettek. Ők is azon törték a fejüket, mi történhetett. Eddig mindenki csodálkozva hallgatta, hogy Jin nem iszik, hogy milyen jó fiú ott kint, most azonban elkezdtek találgatni. Vadabbnál vadabb ötleteik voltak. Nekem a legjobban az tetszett, hogy Jin eddig is minden este ezt csinálta, csak nem tudták meg, mert Jennifernek bérelt helye volt az ágyában, de most biztos megharagudott rá valamiért a tyúk. Jin elbeszéléseiből mármár tökéletesen ismertem a szipirtyót, így ezen a lehetőségen, egy jobb pillanatomban még nevetni is tudtam volna. A próbák után Kokival mennünk kellett megint a forgatásra, ahol egy éjszakai jelenetet vettünk fel. Éjfél is elmúlt, mire hazaértem. Féltem, hogy megint a villogó üzenetrögzítő fog fogadni, és hogy Jin megint mérges lesz, hogy nem vettem fel; de amikor beléptem és láttam, hogy nem kerestek ugyanúgy elfogott a félelem. Most akkor mi lesz? Úgy gondolja, hogy vége van?
Miután megfürödtem és bebújtam a hideg takarók alá, sokáig szemeztem a telefonommal. De hiába szuggeráltam, nem csörgött. Reggel hétkor az ébresztő órára riadtam fel. Tehát megint eltelt egy nap anélkül, hogy beszéltünk volna. Mint a hulla, úgy támolyogtam ki a mosdóba. A tükörbe nézve egy tökéletesen kialvatlannak tűnő Kame nézett vissza rám, hatalmas, szomorú szemekkel. Utáltam ilyen lenni. Ha igazán szerelmes lennék, nem kellene, hogy minden pillanatban csillogjon a szemem? Hogy telve legyek érzelmekkel? Hogy minden apró dolognak örülni tudjak? Most azonban tökéletesen üresnek éreztem magam. Fásultságon kívül semmi.
Éppen a fogamat mostam, mikor meghallottam a saját hangomat. Hogy lehetséges ez? Úgy hogy megszólalt a mobilom, és a Real Face kezdő soraiból arra is rájöttem, hogy valamelyik banda tag az. Kicsörtettem a fürdőszobából és neki álltam gondolkodni honnan is jön a hang. A párnám alatt akadtam rá, análkül, hogy megnéztem volna ki az gyorsan megnyomtam a fogadás gombot.
- Moshi mosh~~
- Mi olyan tevékenységed van így korán reggel, amitől így kell lihegned? - kérdezte egy unott hang.
- Jin... - suttogtam megütközve.
- Az vagyok.
- Én... én... semmi... úgy értem, semmi olyasmi... csak a mosdóban voltam és fel kellett túrnom az ágyat, mire megtaláltam a mobilt - hadartam egy szuszra, féltem, hogy megint nem hagyja, hogy megmagyarázzam.
- Wakatta - dörmögte. - Ráérsz most?
- Persze. Persze, hogy ráérek. Nagyon szerettem volna már tegnap is beszélni veled, de nem hívtál.
- Kellett egy kis idő...
- Értem... Megengeded, hogy megmagyarázzam azt a csókot? - kérdeztem félve.
- Nem kell... Ökör voltam, és nem gondolkodtam.
Ez már majdnem bocsánat kérés, igaz? Már majdnem az.
- De hát... Jin, hogy gondolhattad? Mi történt?
- Megláttam egy képet, egy képet, amin csókolózól egy lánnyal. És rögtön azt hittem, hogy...
- Hol láttál képet? - kérdeztem értetlenkedve.
- A neten. Még is hol, okoska? Éppen videókat nézegettem, mikor feltöltötték azt. Valami csaj lekamerázta telefonnal távolról, ahogy csókolóztok. El se olvastam, mit írtak csak azt láttam, hogy te és egy csaj...
- És erre te rögtön hívni akartál, én nem vettem fel, amitől még dühösebb lettél, és mire felvettem már arra sem hagytál időt, hogy megmagyarázzam.
- Valahogy úgy, ja... De igazán mondhattál volna valamit a telefonban, ahelyett, hogy csak helyeseltél a kérdésemre.
Nem is Jin lenne, ha nem kezdené el rögtön a másik felet is hibáztatni.
- Héj, egy pillanatnyi időt sem hagytál nekem. Amint válaszoltam letetted, és kikapcsoltad a mobilod. Nem vagyok telepata sajnos, hogy mindenféle segédeszköz nélkül beszélni tudjak veled.
- Kár, úgy egyszerűbb lenne.
- Baka - feleltem, már majdnem mosolyogva. - Akkor most már nem haragszol, ugye? Érted, hogy az csak a film miatt volt.
- Értem. Nagyon jól összehozott csók lett... - morogta azért még.
- Jin, az egy film! Én meg jó színész vagyok - tettem hozzá vigyorogva.
- Aaaz, jó színész - nevetett ő is.
Egy ideig hallgattunk.
- Plusz egy hónap - mondtam végül csendesen.
- Plusz egy hónap a ki tudja mennyihez. Ehh, ilyen hülyeséget.
- Nem lett éppen előnyös az a kép, amit csináltak rólad...
- Köszi, szóljál még le - felelte gúnyosan. - De legalább tudod, hogy nézek ki.
- Így inkább ne nézz, drága, így inkább ne néz - mosolyogtam.
- Okké, visszafogom magam. Jó kisfiú leszek. Főleg azok után, amit kaptam Jennifertől. Ne tudd meg...
Nevetve mesélte tovább, hogy a vén csoroszlya (hogy kell ezt írni? xD) milyen büntetést talált ki neki. Én meg mosolyogva hallgattam. Boldog voltam a megkönnyebbüléstől, hogy velünk minden oké, hogy tisztáztuk ezt a hülye félreértést. Még ha nem is mondta ki, hogy bocsánat, azért már majdnem, már majdnem.
A következő két, két és fél hónapban, nagyjából jól mentek a dolgok. Többször is összezördültünk, például, ha nem vettem fel a telefont, mikor hívott, vagy ha fáradt voltam még ahhoz is, hogy beszéljek vele, de amúgy jól kijöttünk. Telefonon át, persze nem nehéz. Egy nap fél órára kell játszani valami szerepet, egy nap egy fél órára érezhettem úgy, hogy van egy párom. Nem sok, de mit tehetnénk? Johnny nem hajlandó nyilatkozni, hogy mikor engedi út haza. Minket viszont halálra dolgoztat. Megjelent a single, sőt már az album is. Szörnyű, de Johnnynak igaza lett. Olyan eladásokat produkáltunk, amit el sem tudtunk képzelni. Mindenkit legyűrt a kíváncsiság, hogy mit is tudunk nyújtani Jin nélkül. Ráadásul jön a koncert is. Kezdődik a turné. Hogyan? Hogyan álljunk ki a rajongók elé Jin nélkül? Előre félek, hogy tele lesz a nézőtér csalódott arcokkal, hogy tényleg nélküle állunk színpadra. Johnny még most sem enged. Még most sem hajlandó őt hazaengedni. Azt mondja még várjunk vele, kell valami megfelelő alkalom.
Ezért is volt a második kiborulása. Mikor megtudta, hogy még turnézni is nélküle fogunk, teljesen kiakadt. Mindent, és mindenkit szidva hívott fel részegen egy hete. Őrülten összevesztünk. Hiába mondtam neki, hogy nyugodjon le, hogy menjen vissza a hotelbe, vagy különben megint le fog bukni, de nem hallgatott rám. Meg is lett a böjtje. Johnny most már nyugodt szívvel mondhatta, hogy ettől kezdve még minimum egy hónap. Még egy hónap, legalább. Szörnyű belegondolni is. Ezután az eset után, én nem akartam vele beszélni. Megértem én, hogy mennyire csalódott, és mérges. Ráadásul aznap minden összejött neki. Veszekedett vele az énektanár, leszidta a színész órán is a faszi, és akkor még ezt is meg kellett tudnia. Pedig már reménykedtünk, hogy ezért talán hazajöhet. Amikor beszéltünk végre, akkor is leginkább csak hidegen, és kényesen kerülve minden veszekedésre okod adható témát.
Nem tudom, mi lesz, így. Néha már abban sem merek hinni, hogy haza jöhet egyáltalán. Persze tudom, hogy az lehetetlen, mert simán mondhatná, hogy jól van Johnny-san ebből ennyi, kilépek, de mi lenne akkor vele? Egyáltalán mi lesz velünk, ha vége ennek a színháznak, ami jelenleg az életünk? Sokat gondolkodtam már ezen. Ez nem egy nyugdíjas állás. Még pár év és vége. Mi lesz akkor velünk?
És én mit elmélkedek ilyesmin, így hajnalok hajnalán? Már az sem világos, miért kezdtem el megint írni. Csak néha jól esik egy kicsit őszintén beszélni az érzéseimről. A környezetemben mindenki szerepet játszik, senkivel sem tudok teljesen őszintén beszélgetni, jó hogy legalább így, magammal tisztázhatom a gondolataimat.



Gondolom tele van hibával, már nincs energiám újra olvasni most. Annyit viszont el kell mondanom, hogy tudom, hogy az idők nem stimmelnek. A Tatta forgatása hamarabb volt, meg nyilván a turné sem ebben az időben kezdődött stb. Ezekért bocsesz, alkotói szabaság meg hasonló. Remélem nem lett olyan szörnyű, én mondtam hogy nem akarom folytatni xD
 
 
Mood: determineddetermined
Music: KAT-TUN - Precious One
 
 
 
kincskeresokincskereso on January 9th, 2009 04:15 am (UTC)
Ajj, Te jány! Örülök, hogy még nem mentem el aludni. De... Egyelőre akkor sem tudok mit hozzáfűzni. Szerintem ez kellett. Ennyi!
Emésztés in progress, hosszabb vélemény később, asszem lesz min elmélkednem lefekvés előtt. Arigatou! *meghajol*
さっちゃんcsaca on January 9th, 2009 05:45 pm (UTC)
Oké, várom a hosszabbat ^^ És örömmel látom, hogy nem csak én vagyok hajnali kölyök xD
kincskeresokincskereso on January 9th, 2009 06:45 pm (UTC)
Megvolt, post-oltam. xD
Vártam egy "why Jennifer???"-t a közepe táján, az betette volna a kaput. :P de a lényeg, hogy így is tetszett. :) Tessék többet írniii!!! :$
さっちゃん: Akame sleeping... sshhcsaca on January 9th, 2009 07:10 pm (UTC)
Igen, tudom, a why jennifer, bakker xD Hát csak azért adtam ezt az ökör nevet a nyanyának, erre kihagytam x"D Na majd a köviben :P
Amint adsz motivációt a te fikeddel :P
マルチ / Marcsika: Jinmarcsi568 on January 9th, 2009 05:36 pm (UTC)
Van benn egy-két elgépelés, gondolom siettél :) És ne már.. Jinből ne csinál ekkora Istent x"DD Azért érnek nélküle is valamit a srácok ^^ Ez most szíven vágott :D
Tattát sem láttam.. Pedig megvan xDD
"Jennifer nevű hárpia" - fulladozom, naná.. x"DD
Naaa, és azért nem mindenki játsza a facca kis szerepét :)
De amúgy tetszett, és ugye folytatnod kell <3 Naná, hogy kell, m Jinnek haza kell térnie :P
さっちゃん: Akame sleeping... sshhcsaca on January 9th, 2009 05:44 pm (UTC)
Persze, hogy érnek, hatan igaziak, nem különkülön. Csak Kame kissé depresszív hajlamú emo kölyök éppen ezért gondolkodik így, és nyugi az is le fog jönni neki, hogy nem mindenki játszik szerepet^^

Kissé csaltam, mert Tattából én is csak három részt láttam eddig xD

Folyt, jaja, Jin jön haza, of course, mert nélküle nincs élet ^^" xD
マルチ / Marcsika: JinRumarcsi568 on January 10th, 2009 01:12 am (UTC)
*már várja ^__^V*

Jól van, Kaménak nagyon jól áll az angsoljunk minél többet szerepkör, szal jah.. xD ^^
kincskeresokincskereso on January 9th, 2009 06:43 pm (UTC)
Nem szeretném leminősíteni a KT-TUN-t, de igencsak megsínylették Jin hiányát. És sztem kajak ő viszi a hátán az egészet, mert a legjobb hangú és legjobb mozgású ember az egész JE-ben, ezt azért lássuk be. :) Persze, Maru is brillirozott a csípőficamos ugra-bugrájával... :P :D Pont tnap néztem bele a ctkt-ba, hát egy angyalbögyörő volt, ahogy táncolt. :)
マルチ / Marcsika: Jinmarcsi568 on January 9th, 2009 07:02 pm (UTC)
Nem értek egyet xD De most nem is tudok mélyeben értekezni, m mindjárt itthon sem vagyok xDD
De azért Jin nélkül is sikeresek voltak, és oké van mire Jinnek felvágnia, m azért top csávó, nagyon is, de.. de azért nem körülötte forog a világ :D
さっちゃん: Nagyon szexi szemekcsaca on January 9th, 2009 07:09 pm (UTC)
Ne bántsd szegény kicsi szerelmem, mert még meghallja, és összetörik még jobban a világ képe. Nem elég, hogy Ryo már nem csak őt kiscicámozza? :P
kincskeresokincskereso on January 9th, 2009 07:16 pm (UTC)
Jovanmán Te elvakult Maru fan. xD Talán kicsit dramaqueen-re vettem a figurát, de tény, hogy akkor is csodálatos a hangja, és rossz volt nélküle. T_T bár, nemtom milyen volt, mert mire megtudtam, hogy elment, addigra már haza is ért. xD de ha előbb tudom, tuti megsiratom. T__T
Várunk haza! ^^
マルチ / Marcsika: Jinmarcsi568 on January 10th, 2009 01:11 am (UTC)
Én is lemaradtam a nélküle részről, és nem voltál dramaqueen annyira :) KT 6an egy banda, igazából én az egyenlőségre szavaznék közöttük, de az esélytelen már úgyis :D
És nem vagyok elvakult, csak védem a kis Drága értékeit, m bőven akad neki. Jin nélkül nem volt az igazi aláírom, de azért sikerült fenmaradniuk, ami nagy szó ^^ *büszke rájuk xD*
Tadaima amúgy~ xDD
さっちゃん: KAT-TUNcsaca on January 9th, 2009 07:08 pm (UTC)
Melyik CTKTban táncikol? ^^

Minden szavaddal egyetértek, csak nem ennyire drasztikusan, mert ahhoz túlságosan szeretem a T-TUNt is ^^
kincskeresokincskereso on January 9th, 2009 07:16 pm (UTC)
A koncerten, még hullámzik is, mint a nagyok. xD majd'megzabáltam olyan édes volt. ^^