?

Log in

No account? Create an account
 
 
17 January 2011 @ 12:20 am
that's it  
Ez volt a szöveg a mostani koncertek elején. És elég egyértelmű, minek szól. És egyeseknek az is egyértelmű lesz, miért tettem ki. Igen, nektek szól.
Én ezért annyira büszke vagyok rá, mint talán még soha. Írja a történelmet folyamatosan, és a végére ennek egy teljesen más jövő lesz a vége. Jin egy kincs, és az ilyen embereket, valahol azok, akik egy korban élnek velük, mindig megvetik. Legalábbis azok, akik képtelenek a gondolkodásra, és az előre látásra.
Május óta érlelődhetett ez úgy benne is, ahogy bennem. Örülök, hogy kimondta. Mert le kellett ezt zárni. Jinesen tette ezt is, nem rejtve el, hogy mit gondol igazán. Mert ő sosem hazudott. Elferdíthetik, amiket mond, bele lehet magyarázni, de a végén mindig igazolja, amik kijönnek a száján. "Nem akartam kilépni, csak tettem, amit akartam és ez ide vezetett." És ennek örülök. Biztos vagyok benne, hogy ez lenne ennek a mondatnak a vége. Mert így kellett lennie.
Szárnyalnia kell, zenét írni, és alakítani a történelmet.


I'm so f*cking proud of you, Jin. You always show that we can believe in your words.
Thank you so much!♥
 
 
 
kincskereso: Kame_my mankincskereso on January 16th, 2011 11:22 pm (UTC)
<333
Kis bűntudattal és döbbenettel olvastam ugyan, de attól még <3 Mert határozott Jint szeretjük. És szárnyaljon csak~
Yes, you really deserve this, Babe~
さっちゃん: {Jin} Do you wanna...csaca on January 16th, 2011 11:24 pm (UTC)
Na igen~ De ez még mindig nem neked szól. Mert te gondolkodás után jutottál el oda, hogy sajnáld. A legtöbben magukat sajnálták, miközben őt okolták. És ez még jelen idő...

He deserves everything~
x_kawasemi_xx_kawasemi_x on January 16th, 2011 11:34 pm (UTC)
Szerintem aki ezek után rá haragszik az kapja be.
Csak azért, mert valaki az álmait követi, nem szabadna kirekeszteni. Pedig, ahogy elnézem ezt teszik, és tudtommal a japánok ettől félnek a legjobban, de Jin látszólag tojik rá, viszont belül nagyon fájhat neki.

Rendet kéne már rakni a japánok, elsősorban a fanok fejében.
さっちゃん: {Jin} Do you wanna...csaca on January 16th, 2011 11:40 pm (UTC)
Ez még a május-júliusi eseményeknek szólt. Azoknak, akik akkor képtelenek voltak bízni benne, és ellene fordultak, mert úgy érezték az ő fájdalmuk a legnagyobb. Pedig aki ezt végigszenvedte az Jin volt. Az ő élete alakult át fenekestül, és csak neki van joga dönteni felette.

Nem csak a japánok, az összes fejében. Én itt Magyarországon lettem egy rakat ember prédája, mert tartottam magam ahhoz, hogy így van rendjén. Jin egy kincs. Egy kincs, akit nem szabad lekötnie senkinek.
(no subject) - x_kawasemi_x on January 17th, 2011 07:39 am (UTC) (Expand)
theblackheat: singtheblackheat on January 16th, 2011 11:43 pm (UTC)
Ez a legkedvesebb képem mind közül! <3
és a legőszintébb szavak <33
a legimádottabb embertől <333

és baszodjatok meg "he-deserve-it" és "hooomoreAkAME brühühühü" és társai! BDb
GOGO Honey~
さっちゃん: {Jin} OhIstenemcsaca on January 16th, 2011 11:45 pm (UTC)
Ugye, Timi? Az a sok danafélehülyekurva, akik májustól júliusig nyomatták a faszságokat. Meg petíciók. Istenem, ha ennek a fele eljutott hozzá, már megértettem volna, ha akkor kifakad. De ez így sokkal stílusosabb volt. Jó lenne, ha lenne fancam róla~ látni szeretném azt a videót ^^
(no subject) - theblackheat on January 16th, 2011 11:58 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - csaca on January 17th, 2011 12:08 am (UTC) (Expand)
marlenem: jin - this is what i always wantedmarlenem on January 16th, 2011 11:55 pm (UTC)
A teljes csodálatom az övé, amiért ennyire őszinte ebben a kegyetlen idol-fan világban. Amiért kiáll maga mellett, az igaza mellett, amellett, amiben hisz és ami Ő. És teljesen mértékben igaza van, nem tudok mit hozzáfűzni a banneredhez. Bárcsak megértenék őt. Bárcsak embernek tekintenék, nem pedig egy tárgynak, amivel kényükre-kedvükre játszadozhatnak. Bárcsak nem ítélnék el szimplán azért, mert más céljai vannak, mint 10 éve. Mit várnak az emberek? De a fanok túl önzőek ahhoz, hogy beleképzeljék magukat az ő helyzetébe.

Sokszor döbbenet, amit a rajongók csinálnak. Pedig annyi őszinteséget adott önmagából az elmúlt egy évben, hogy én totálisan belé szerettem. Régen, hogy is mondjam, ő volt "csak Jin az Akaméból", de mostanra ő lett "Jin, aki a példaképem".

Na jó, asszem befogom ^^; ♥
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 12:07 am (UTC)
Szerintem abból látszik leginkább, hogy mennyire elege volt, hogy írta azt a megkötöm a cipőm részt. Na, ezzel úgy éreztette is, hogy mennyi mindent mondtak meg neki.
Bárcsak ne ítélnék el azért, mert felnőtt, és egy ilyen "pure and honest" ember tudott maradni, ahogy Joey anyukája is mondta volt.
Mindenki sírt májustól, hogy neki milyen szar, de egyik nem gondolt arra, milyen lehet Jinnek. Milyen lehet, hogy éppen küzdene az életéért, de lépten-nyomon azt kapja az arcába, hogy neked nem ezt kéne csinálnod.

Ez az elmúlt egy év valami hihetetlen volt. Őszintén hálás vagyok Johnny-sannak [mert lehet mondani akármit, akkor is ő adja meg az utolsó rábólintást] hogy engedi neki. Vagy legalább azért, mert levette róla a kezét. (Írnék egy történetet, amiben Jin és Johnny-san beszélgetnek a helyzetéről...)

Igen, nekem Zsófi is így beszélt rólad: Neki Jin csak az Akame egy része, úgy a valahol messze kullogó Kame mögött, aki bántja Kamét. Ezért kicsit tartottam tőle, mi lesz, ha úgy igazán rádöbbensz, én mennyire Jint szeretem, de őszintén örülök, amiért így megváltozott a szemedben ^^ Ezt is megérdemli.

Mondhatsz, amennyit csak szeretnél ^^
(no subject) - marlenem on January 17th, 2011 12:33 am (UTC) (Expand)
(no subject) - csaca on January 17th, 2011 03:11 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - marlenem on January 17th, 2011 08:53 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - csaca on January 17th, 2011 10:25 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - marlenem on January 17th, 2011 11:14 pm (UTC) (Expand)
frotikafrotika on January 17th, 2011 12:19 am (UTC)
Hát én megkönnyeztem. Úgy érzem most végre megkönnyebbült. Büszke vagyok rá, hogy ki tart az álmai mellett. Maradjon mindig ilyen tiszta szívű ember!! Higgyen továbbra is magában, és hogy amit csinál jól csinálja!! Mi tudjuk,és támogatjuk!! <333
さっちゃん: {Jin} OhIstenemcsaca on January 17th, 2011 12:20 am (UTC)
Igen, szerintem is jól eshet neki, hogy kimondhatja ezt. Mert nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
^^ Érzi a támogatást, biztos vagyok benne.
kyrie0kyrie0 on January 17th, 2011 07:22 am (UTC)
Amikor elkezdte ezt az egészet, vagy nem is, mikor megnéztem a Bandage-t, és annál a gyönyörű zárójelenetnél, nah akkor ugrott be az a szó, amelyet már múltkor használtam. Korszakalkotó. Én is teljesen úgy érzem, hogy teremti a történelmet. Az idoltörténelmet.
És mindig az jut eszembe, hogy Ő lesz a példa, hogy igenis meg lehet csinálni, ki lehet törni a Johnny's bilincseiből.
És majd azt mondják, hogy neki is sikerült, akkor nekem is sikerülhet. ^^
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 03:06 pm (UTC)
Alakítja a japán showbizniszt az biztos. Ebben az egy évben több mindent ért el, mint a legtöbb idol egész pályafutása alatt :)
Inkább, hogy meg lehet lovagolni a Johnny's nyújtotta lehetőséget, ha igazán mersz tenni, és megkockáztatni, hogy elveszted a biztos talajt a lábad alól. Azért ne szóljuk le teljesen a JE-t, és Johnny-sant, mert akármi is történik, ők/ő adja nekik a lehetőséget. Jin sem lenne most sehol, ha 12 éve nem állítja meg őt Johnny-san. Mert ő már akkor érezte, hogy Jinben valami más van ^^
(no subject) - kyrie0 on January 17th, 2011 03:42 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - csaca on January 17th, 2011 08:09 pm (UTC) (Expand)
ildi17ildi17 on January 17th, 2011 08:01 am (UTC)
Értelmes az hogy én ezt a szöveget bekönnyeztem és még mindig sírok? Basszus...én nem szoktam sírni dalszövegeken, még akkor sem sírtam amikor RF koncin Maru zokogott...de itt.
Én ne csak szeretem de mérhetetlenük ltisztelem is ezt az ember. És egyszerűen ha találkoznék vele, vagy ha lenne lehetőségem vele kommunikálni csak egy levél erejéig amit biztos elolvas, azt hiszm tudom mit írnék. Már tudom. Eddig is sejtettem hogy nem írnék ömlengős szerelmes anekdótákat, asszem csak annyit, hogy: "Hálás vagyok azért, hogy abban a korban élhetek amiben te, és hálás vagyok neked azért amilyen vagy. Köszönöm"
És szerintem kurvára ilyen üzenteket kellene küldözgetni neki, nem nyígnia sok szájbabaszottt Akame rjongónak, hogy húzzon vissza KAT-TUN-ba...
Örülök kibaszottul, hogy Jin megnylt...és így nyílt meg. Ez ő, nagyon ő <3
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 03:03 pm (UTC)
Hálás vagyok, hogy abban a korban élhetek, amiben te...
Szerintem egész életében nem fog ilyen dicséretet kapni senkitől :)
(no subject) - ildi17 on January 17th, 2011 03:12 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - csaca on January 17th, 2011 07:53 pm (UTC) (Expand)
(no subject) - ildi17 on January 18th, 2011 03:23 pm (UTC) (Expand)
mac: Jin-havin funmacus001 on January 17th, 2011 08:26 am (UTC)
Óyessss ^^Y
Végre kimondta, h bekaphatja mindenki!!! :D

Persze én is voltam úgy h brühühü jin... de inkább csak azért, mert a KT veszített azzal, h "kilépett", és nagyon hiányozni fog a hangja a KTból. De mindig is reméltem, h összejön neki, és h azt csinálhatja végre amit szeret :D
Mert ő erre született, h megmutassa, mit tud, és milyen jól csinálja! :D

So keep it up Jin, and we will support you!!! ^^
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 03:02 pm (UTC)
De nagyon durván x'D Az a fuck it~
Csak ezt hallottam ki folyamatosan a szövegből, és mondom biztos nem jól hallom oO Aztán nekiültünk figyelmesebben hallgatni Zsóffal, és így egyre nagyobb WTF lett a fejünk x'D Örültünk nagyon, hogy kínaiaknak hála volt teljes szöveg ^^
luu-chan -(^o^)-luca9401 on January 17th, 2011 11:57 am (UTC)
*némán ül a gép előtt könnyezve*
Annyira köszönöm Jin..egyszerűen nem találok szavakat..amit te tettél..tisztelem a bátorságodat..ez most...elképesztő..<3333
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 02:53 pm (UTC)
Jin egy nagyon őszinte ember :)
liliomfalevel: [KAT-TUN] Kokililiomfalevel on January 17th, 2011 01:07 pm (UTC)
Emelem nem létező kalapom előtte. Még ha csak nagyon nagy vonalakban követem a mostani dolgait, hatalmas dolgokat vitt véghez. Nem tudom megérteni, hogy ezt mások, hogy nem veszik észre.
Néha jobb külön válni, hogy elérje mindenki azt a szintet ami benne van, hogy tényleg megmutassa magát.
De sokan nem fogják megérteni ezt mert túlságosan is begyöpösödött csak a saját érdeküket néző emberek...
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 02:58 pm (UTC)
Pontosan ez a probléma. Hogy a legtöbben képtelenek /voltak/ látni azt, hogy Jinnek, mi a jó. Csak a saját beképzelt fájdalmukkal törődtek, és ezzel simán tiporták meg őt...

Szerintem örülne a kalap emelésnek, csórj el egyet Koki-kuntól ^^
tonight_kisstonight_kiss on January 17th, 2011 01:51 pm (UTC)
Annyira büszke vagyok Jinre!! Hihetetlen ,hogy kimondta azt amit már régen meg kellett volna mondani azoknak az embereknek akik ennyire kitaszították a saját világukból, mert nem úgy tett ahogy ők akarták, hanem a saját útját kezdte el járni ,amit már annyi ideje akart.
Ez most annyira kellett ,és annyira jó...
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 02:59 pm (UTC)
*bólogat* Ez így van ^^ Most már megvolt erre is a lehetősége. Tényleg írja a történelmet :)
eszter_ke: {Tomohisa} Fuckeszter_ke on January 17th, 2011 03:58 pm (UTC)
Ez oyaji és ennyi. Az ikonommal üzenek azoknak, akik et nem értik meg.
Mert Jin egy ember. Ő is csak ennyi és semmi más. megmondtam én, hogy vissza jutott hozzá mindaz, amit az egyes "rajongóktól" kapott, ezt a szöveget pedig minden ilyen ember megérdemli.
Azt a jó élet, mennyire büszke vagyok most rá.
さっちゃん: {Jin} OhIstenemcsaca on January 17th, 2011 05:28 pm (UTC)
Ugye? Apád megint megmutatta kicsit magát ^^
A szomszédsrác, ne? Csak ennyi. Én is tudtam, hogy visszajut hozzá; amikor már a twitter projektek mentek, akkor már elképzelhetetlen volt, hogy ne. Marha sokat kellett kiállnia ebben az egy évben, és ezért érdemli meg legjobban a büszkeség érzését: állva maradt minden ellenére, sőt, sokkal magasabbra emelkedett.
Yamashita Miyu: mosolygó Pibaka_miyu_love on January 17th, 2011 04:15 pm (UTC)
< 3333
[csak ennyit]
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 05:28 pm (UTC)
:)
マルチ / Marcsika: [KAT-TUN] Jiiin~marcsi568 on January 17th, 2011 04:42 pm (UTC)
Hangosan sóhajtozok, büszkeségtől eltelve, na. XD Annyira Jin, és annyira jó, hogy megtette ezt. Nincs is értelme taglalni, miért, mert a kezdetektől fogva így gondoltuk mi is. Remélem páran erre járnak a 'Úristen mi lesz veled KT, nekünk kell vissza bele Jin, oááá' bagázsból. ;P Nesze nektek antik, bekaphatjátok, és úgy ennyi, mert ennek így kellett lennie. <3333
さっちゃん: {Jin} Lobonccsaca on January 17th, 2011 05:42 pm (UTC)
Jaj, Marcsika x'D Te ne tudd meg én most mekkora elégtételt érzek x'D Undorító, de totál úgy érzem, hogy Jin ezzel is megvédett. Megvédett, mert én védtem őt, mikor kijött a Jwebje. Az a post bazeg... azok a kommentek... most már nem csak én mondtam ki rájuk, hogy fuck it. Istentelen jó érzés :D
meli900818: pic#106975483meli900818 on January 17th, 2011 06:41 pm (UTC)
Ez nagyon bátor kijelentés volt!Büszke vagyok rá...nagyon <3
Ez kellett,ez már nagyon.Elég már ezekből a "menjen vissza KT-hoz" szövegekből. :@ Ő már szólóba "nyomja" és így jó:) Sokkal nagyobb értékeket mutat azóta,mint a KT-s pályafutása alatt összesen.
Aki magát Jint látta,az ezek után is támogatni fogja,aki pedig a rózsaszín felhők között fújta és fújja a buborékokat,Jin és a KT,és főleg akame miatti nagy szerelme miatt,annak már felesleges bármit is mondani.Ez egy idő után úgy "kipukkan".

Jint már nem lehet irányítani!! És ahogy ő is mondta "és ha most száműzött leszek a bűneimért,akkor basszátok meg..."

<3
さっちゃん: {Jin} MyMaNcsaca on January 17th, 2011 07:59 pm (UTC)
"Sokkal nagyobb értékeket mutat azóta,mint a KT-s pályafutása alatt összesen." Ez mennyire igaz ^^
A többivel teljesen egyetértek. Jin egy óriási szabad madár, aki többet nem fogja hagyni, hogy lekössék a szárnyait, és ez így helyes ^^